Húsvéti ajándékot már az Europeumban vásárolhatunk

A tervek szerint a húsvéti ünnepek előtt, április 14-én nyitja meg kapuit Budapest legforgalmasabb terén, a Blaha Lujza téren álló Europeum Bevásárlóközpont. Az ABLON Group fejlesztésében épülő ingatlan 70 százaléka bérlőre talált, és az épületegyüttesben nyitotta meg 2010 nyarán a Marriott szállodalánc első magyarországi Courtyard hoteljét is.

„A bevásárlóközpont funkció kialakításánál az épület elhelyezkedése önmagában meghatározó tényező volt, hiszen alapvetően a mindennapi vásárlásokra szeretnénk helyezni a hangsúlyt, és ennek megfelelően lettek kiválasztva a kulcsbérlők is: a Hennes&Mauritz, a Müller, valamint a Deichmann” – mondta Lovro Adrienn, az ABLON Group magyarországi ügyvezető igazgatója. „Mellettük folyamatos a szerződéskötés a kisebb alapterületű üzletek bérlőivel, illetve az üzletek belsőépítészeti munkálatai is elkezdődtek 2010 decemberében” – tette hozzá az ügyvezető igazgató.

A 20 ezer négyzetméteres, kilencmilliárd forintos épületegyüttes megvalósítása szakmailag komoly kihívást jelentett az ABLON számára. Fontos szempont volt ugyanis az épület nagykörúti homlokzatának megtartása és beillesztése a körutat meghatározó nagyvárosi képbe, ugyanakkor a társaság biztosítani kívánta a Marriott igényeinek megfelelő modern, elegáns belső kialakítást is. A Blaha Lujza téri épületegyüttesben nyitotta meg ugyanis első, 235 szobás Courtyard brandjét a Marriott szállodalánc még 2010 tavaszán.

Mindemellett az ABLON Csoport tervei között szerepel a Blaha Lujza tér felújítása is, amely a környék fejlődésének is új lendületet adhat. Az ingatlanfejlesztő szerint az átalakítás során a tér arculatának egységes újraformálására van szükség. Amennyiben a főváros is elfogadja az ABLON fejlesztési terveit, úgy a beruházás a fejlesztő saját forrásainak felhasználásával várhatóan a nyár folyamán valósulna meg.

Forrás: CPI Hungary
Tartalmi partnerünk a 

Iroda és irodaház ajánló

Bartók Udvar II. ütem

Bartók Béla út 105-113

kiadó iroda24500 m2
bérleti díj13.5 - 15 €/m²/hó+áfa

Hermina Business Towers

Hermina út 17.

kiadó iroda682 m2
bérleti díj8.85 - 11 €/m²/hó+áfa

Balance Loft

Budapest, Váci út 99.

kiadó iroda6505 m2
bérleti díj12.5 - 13.5 €/m²/hó+áfa

AsiaCenter Irodaház

Szentmihályi út 167-169.

kiadó iroda466 m2
bérleti díj6 - 0 €/m²/hó+áfa

Green House

Kassák Lajos utca 19-25.

kiadó iroda157 m2
bérleti díj12.95 - 14 €/m²/hó+áfa

Eladó Dunaújváros iroda, üzlet!

Táncsics Mihály utca 1.

kiadó iroda653 m2
bérleti díj5.9 - 8 €/m²/hó+áfa

Társoldalak


KÖVESS MINKET









Irodaház kereső