Sikeres a Wing szegény gyerekeket támogató ösztündíj-programja

Egy éve indította útjára a WING, a vezető magyar ingatlanvállalkozás egyedülálló kezdeményezését, a lakótelepi szegény gyerekek megsegítésére létrehozott ösztöndíj-programját. A program sajátossága, hogy egyedileg alkalmazkodik a szegény gyerekek igényeihez, életkörülményeihez. Személyre szabott.

2011-ben négy gyerek kapta meg a tanév folyamán a rendszeres anyagi támogatást. A gyerekek kiválasztására a családi helyzetüket, képességeiket jól ismerő alapítvány munkatársai tettek javaslatot. Az alapítvány speciális mentor-programot dolgozott ki, minden gyerek mellé velük együttműködő, őket jól ismerő felnőtt mentor-segítőket jelölt ki. Ők mérik fel, hogy az egyes gyerekeknek mire van szükségük és a pénz felhasználását is ők ellenőrzik.

 

A WING célja, hogy munkájával hozzájáruljon a tevékenységi helyszíne, a város fejlődéséhez. Ez nem csak az épített környezetre vonatkozik, hanem a benne élő emberek, és ezen belül is főleg a társadalomtól leszakadó fiatalok megsegítésére. Az ösztöndíj-program ennek a célnak a teljesítésére jött létre. A WING a sikert látva, folytatja a megkezdett segítségnyújtást, a jövő tanévben is biztosítja a diákok havi támogatását, illetve bővíti a programot és újabb kisdiák számára nyit lehetőséget a belépésre. A cég bízik abban, hogy példáját más cégek, szervezetek is követik, és sikerül széleskörű és hatékony hátteret teremteni a lakótelepeken élő szegény gyerekek kitörési lehetőségének megteremtésére.

Forrás: WING Zrt.
Tartalmi partnerünk a 

Iroda és irodaház ajánló

Bartók Udvar II. ütem

Bartók Béla út 105-113

kiadó iroda21821 m2
bérleti díj13.7 - 14.2 €/m²/hó+áfa

Hermina Business Towers

Hermina út 17.

kiadó iroda682 m2
bérleti díj8.85 - 12.85 €/m²/hó+áfa

Balance Loft

Budapest, Váci út 99.

kiadó iroda6505 m2
bérleti díj12.5 - 13.5 €/m²/hó+áfa

AsiaCenter Irodaház

Szentmihályi út 167-169.

kiadó iroda466 m2
bérleti díj6 - 0 €/m²/hó+áfa

Corvin ONE

Futó utca 47-53.

kiadó iroda768 m2
bérleti díj13.75 - 0 €/m²/hó+áfa

Szent István Tér Irodaház

Szent István tér 11

kiadó iroda360 m2
bérleti díj12 - 13.5 €/m²/hó+áfa

Adja fel Ön is ingyen irodakeresését!

40 - 60m²
2018. 01. 16.
100 - 130m²
2018. 01. 10.

Meghirdetné irodakeresését?

Ide kattintson!

Társoldalak


KÖVESS MINKET









Irodaház kereső