Pozitív eredményt ért el az S IMMO

Az S IMMO csoport konszolidált nettó árbevétele 2.1 millió euróról 21.2 millió euróra nőtt, az EBIT 52,4%-kal nőtt. A cég szállodaüzemeltetésből származó nyeresége magasabb lett, mint 2010-ben

A 2011-es pénzügyi év sikeresnek bizonyult az S IMMO AG (Bloomberg: SPI:AV, Reuters: SIAG.VI) és magyar leányvállalata számára. Az S IMMO EBIT és működési cash flow mutatói erőteljesen emelkedtek a 2010-es eredményekhez képest. “A nagyon sikeres 2011-es esztendő után sem ülünk a babérjainkon. Folytatjuk az elkötelezett munkát, hogy minél jobb szolgáltatást nyújtsunk bérlőinknek mind a nyolc országban. A céljaink elérése érdekében stratégiánkat továbbra is a több lábon állás jellemzi majd, és a jövőben is az Európai Uniós fővárosokra koncentrálunk. Ezek az üzleti döntések kiegyensúlyozott portfóliót biztosítanak számunkra, így ki tudjuk használni az ingatlan ciklusok előnyeit is a különböző régiókban” - mondta Friedrich Wachernig, az S IMMO AG Igazgatóságának tagja kedden Budapesten sajtótájékoztató keretében.

 

 A 2010-ben befejezett fejlesztési projekteknek, valamint a csoport akvizícióinak köszönhetően az S IMMO csoport bérleti díjból származó bevétele 2011-ben rendkívüli értéket ért el, 125.9 millió euróval, ami 21,1%-os emelkedést jelent a 2010-es eredményhez képest. A kedvezőtlen gazdasági körülmények ellenére a szállodaüzemeltetésből származó bruttó nyereség 9 millió euróra nőtt, az előző évi 8.7 millió euróról. Az összes bruttó nyereség több mint a harmadával nőtt, és elérte a 107 millió eurót.  A pénzügyi műveletek eredménye elérte az 51.5 millió eurót, beleszámítva az 7,3 millió eurós árfolyamnyereséget is, mely az euró erős pozícióinak volt köszönhető a helyi valutákkal szemben. 2010-ben az átértékelési különbözet nem ért el jelentős szintet, és 0,1 millió euró volt a 2010-es -0,8 millió euróhoz képest. Németországban és Ausztriában elsősorban pozitív, míg Közép-Európában és Délkelet-Európában inkább a negatív különbözet volt jellemző. Az EBIT 52,4%-os emelkedéssel 92,3 millió euróra nőtt.

 

A magyar vállalat számára megfelelően alakultak az eredmények a kedvezőtlen körülmények ellenére is 2011-ben. A cég kamatok, adózás és értékcsökkenés leírás előtti üzleti eredménye (EBITDA) 10,8 millió euróról 11.1 millió euróra nőtt, míg a teljes bevétel elérte a 27,3 millió eurót. A bérleti díjakból származó bevétel 8.1 millió euróról 8 millió euróra csökkent. “Habár enyhe csökkenést tapasztaltunk a bérleti díjakból származó bevételek terén, sikeres évet zártunk. A bérbeadottsági szint a 2010-es 87%-ról 91,2%-ra nőtt, valamint számos bérlővel sikerült megállapodnunk a szerződéskötésben. Nagyon örülünk, hogy a bérlőink elismerik a szolgáltatásaink magas színvonalát, és a folytatás mellett döntöttek” - mondta Sermer Katalin, az S IMMO Magyarország ügyvezetője. A szállodaiparra jellemző pozitív tendencia 2011-ben a budapesti Hotel Marriott-tal kapcsolatban is megmutatkozott, a szállodaüzemeltetésből származó bevétel 14,8 millió euróról 16,7 millió euróra nőtt, míg a nyereség 14%-os emelkedéssel 4,25 millió euró lett.

Forrás: IngatlanHírek.hu
Tartalmi partnerünk a 

Iroda és irodaház ajánló

Bank Palace

Nagysándor József utca 6.

kiadó iroda800 m2
bérleti díj15 - 15 €/m²/hó+áfa

Bécsi Corner Irodaház

Lajos utca 28-32.

kiadó iroda300 m2
bérleti díj12 - 14 €/m²/hó+áfa

Emke Irodaház

Rákóczi út 42.

kiadó iroda2661 m2
bérleti díj11.9 - 11.9 €/m²/hó+áfa

A BUDAÖRSI 125

Budaörsi 125/A

kiadó iroda931 m2
bérleti díj7 - 12 €/m²/hó+áfa

Residenz Tölgyfa Irodaház

Tölgyfa u. 24.

kiadó iroda1476 m2
bérleti díj10 - 11 €/m²/hó+áfa

Bihari Irodaház

Üllői út 114-116

kiadó iroda520 m2
bérleti díj5 - 6 €/m²/hó+áfa

Adja fel Ön is ingyen irodakeresését!

8 - 12m²
2018. 07. 11.
15 - 20m²
2018. 07. 03.

Meghirdetné irodakeresését?

Ide kattintson!

KÖVESS MINKET









Irodaház kereső