Eyes Security Kft

Cégünkről
Mottóként az alábbi idézetet választottuk, mely kiválóan kifejezi cégünk filozófiáját.
"Őrzők, vigyázzatok a strázsán.
Az Élet él és élni akar..." (Ady Endre: Intés az őrzőkhöz)
A XXI. század rohanó világában a személy -, a vagyon – és a közbiztonság kiemelt fogalmak lettek. A kései Ady-költészet egyik legszebb ars poeticája – nem változtatva az Adys költészetértelmezések
fő irányán – nem esztétikai, hanem erkölcsi programot fogalmaz meg. Az értelmetlenség, az állat-hős igék idején a jelen viszonyain túl nézve az ember “Szépbe-szőtt hitét” kell megőrizni. Az idézett részlet
kifejezi a Mi álláspontunkat és a témához való hozzáállásunkat. Munkánkkal és szolgáltatásainkkal azért dolgozunk, hogy tovább erősítsük az emberekben: van remény, de ezért mindannyiunknak tennünk
kell!
Cégünk alakulását tekintve a fiatal cégek közé tartozik, bár a tulajdonosok már több éves tapasztalatokkal bírnak, korábbi saját cégek, illetve egyéb vezetői beosztásokon keresztül. A fenti okok miatt a tapasztalat jóval a cég alakulása előtt-re nyúlik vissza. Az első időkben úgy gondoltuk, hogy a vagyonvédelmi szakma
elég szerteágazó ahhoz, hogy választhassunk a tevéknységek között.
Cégünk, az EYES SECURITY Kft. célul tűzte ki, hogy színvonalas és komplex szolgáltatást nyújtson ügyfeleinek a biztonsági szféra minden területén. Mottónk a korrektség. A korrektségnek meg kell nyilvánulnia a szakmai hozzáértésben, a pénzügyekben, valamint az üzletfelekkel való személyes kapcsolatokban egyaránt.
Átlátható, kiszámítható és magas szintű szolgáltatást kívánunk nyújtani megfizethető áron.
Fontosnak tartjuk, hogy tevékenységünkkel hozzájáruljunk a mindenki számára elérhető biztonsághoz, a társadalmi elfogadáshoz és a szabadsághoz való elemi joghoz.
Minőségi célkitűzéseinket az alábbi elvek alapján valósítjuk meg:
Nagy hangsúlyt fektetünk személyzetünk tagjainak kiválasztásánál az illető :
jellemére,
intelligenciájára,
felelősségtudatára
és szakmai felkészültségére.

A végzettségen kívül megköveteljük a megfelelő szakmai gyakorlatot, nyelvismeretet, számítástechnikai ismereteket.
Munkatársaink szolgálatban cégünk elvárásai mellett megbízóink cégfilozófiáját képviselik.

A cég alkalmazottainak feladatait a különböző munkaterületek követelményeihez igazodva pontosan meghatározzuk, és Őrutasításba foglaljuk. A kérdéses szabályzatok, kiterjednek a szolgálat valamennyi
feladatára (a szolgálat jogai, kötelezettségei, jogosultsága,végrehajtandó feladatai, kulcs, okmány és ezzel kapcsolatos iratkezelés, a szolgálat ruházata, a be - és kilépés szabályai, stb).
Gondoskodunk arról, hogy a személyzet minden tagja pontosan ismerje feladatát, munkába állás előtt megfelelő oktatásban részesítjük.

Különböző oktatási kurzusok folyamatos szervezésével biztosítjuk alkalmazottaink számára a fejlődés lehetőségét mind szellemi, mind fizikai területen. Naprakész információval rendelkezünk a személyi
állomány képességeiről, ismereteiről, ezáltal előre megtervezzük az adott naptári év oktatásait. Összegyűjtjük az oktatási, képzési igényeket, nyilvántartjuk a képzettségeket.

Cégünkhöz felvételt kérő egyének esetében magas elvárásokat támasztunk, melyek a következők:

ápolt, kulturált megjelenés,
egészségügyi, fizikai és pszichikai alkalmasság,
megfelelő
szakképesítés,
határozottság,
azonnali döntési képesség,
éberség,
udvarias magatartás,
empátia.

Kizárólag feddhetetlen előéletű munkatársakkal dolgozunk. Új alkalmazottaink felvételekor minden
esetben ellenőrizzük a jelölt referenciáit és a tevékenység végzéséhez szükséges okmányait. A felvételt kérő személyekről meghatározott szempontok alapján - beleegyezésükkel- környezettanulmányt készítünk.
Munkatársainkat felvételüket követően is folyamatosan figyelemmel kísérjük és ellenőrizzük a foglalkoztatási feltételeket.

Személyzetünket a valós igényeknek megfelelő, modern technikai felszereléssel, védelmi eszközökkel látjuk el. Formaruháinkat úgy terveztük meg, hogy igazodjanak a feladat jellegéhez, az évszakhoz és
legyenek praktikusak. A formaruházat ingből / pólóból és dzsekiből áll.

A feladat végrehajtását, rendszabályok betartását rendszeresen ellenőrizzük, az új információkat, valamint dolgozóink munkavégzését folyamatosan értékeljük. A magas szintű szolgáltatás érdekében
munkatársainkat, a feladatok ismeretét és végrehajtását, a szolgálati helyeket folyamatosan ellenőrizzük. Az ellenőrzések eredményeit rendszeresen kiértékeljük, elemezzük, szükség esetén haladéktalanul
meghozzuk a helyesbítő intézkedéseket. Megbízóink nagyobb vagyonbiztonsága érdekében cégünk szakmai felelősségbiztosítást kezeltet.
Minden megbízás esetén egyedi biztonsági kockázatfelmérést végzünk a feladat megkezdése előtt, és szakmai tapasztalataink figyelembe vételével teszünk javaslatot a megbízónak az optimális védettségi
szint eléréséhez szükséges technikai és szervezési megoldásokra.

Szolgáltatóként a modern szemléletünk alapeleme, hogy az Ön gondja a mi gondunk is.
Vagyis bármilyen problémával szembesülnek megbízóink, mi akkor is segítünk, ha a kérés teljesítése nem tartozik szorosan a tevékenységi köreink közé. Rugalmasan követjük megbízóink változó igényeit, hogy megfelelő megoldásokat keressünk a körülmények által diktált új helyzetek kihívásaira.

Minőség politikánk

Az EYES SECURITY Kft. azt a célt tűzte ki maga elé, hogy a hazai piacon korszerű, magas színvonalú szolgáltatással elégítse ki partnerei igényeit. Kiemelkedő minőségű szolgáltatások biztosításával a vevők
megelégedettségének elnyerésére és megtartására törekszünk. A vállalkozás menedzsmentje a működés során a minőséget tekinti meghatározónak a szolgáltatás minden fázisában és az ezzel összefüggő
valamennyi tevékenységében.
A rendszer működésének célja, hogy cégünk szolgáltatásait a vevők felé a hatályos jogszabályoknak megfelelően, illetve magas szakmai színvonalon teljesítse. A termékeink és szolgáltatásaink minőségének
legfontosabb jellemzője, hogy megbízónk vagyonának, értékeinek megőrzéséhez a legkedvezőbb és egyben a legbiztonságosabb konstrukciós feltételeket megteremtsük. Elsődleges feladatunknak tekintjük a
megbízónk igényeinek maradéktalan, pontos és szakszerű kielégítését.
Társaságunk érdekeit kívánjuk érvényesíteni a tevékenységi körünkhöz tartozó piacon, pozíciónk megtartása, illetve javítása mellett.

Céljaink elérése érdekében kiemelten kezeljük:

a vevő igényeinek teljes körű kielégítését
törekszünk arra, hogy vezetőink napi kapcsolatban legyenek valamennyi megbízóval, ehhez szükség van a megbízóval való korrekt együttműködésre
a vevők megtartását pontos és megbízható munkával teljes felelősségvállalással
a szolgáltatások teljesítéséhez szükséges termékek beszerzésénél a jó minőséget helyezzük előtérbe
a diszkréciót, minden körülmények között megvédjük a megbízó üzleti titkait.

Jelentős hangsúlyt helyezünk:

munkatársaink szakmai színvonalának megőrzésére
a minőségszemlélet továbbfejlesztésére
szaktudásunk folyamatos bővítésére
a folyamatosan fejlődésre, valamint a nemzetközi és hazai trendek folyamatos figyelemmel kísérése

Ügyvezető :
Társaságunk székhelye : 1191 Budapest, Hamvas utca 7-9.

Elérhetőségeink :
Telefon 06-70-315-1694
E-mail: eyesseckft@gmail.com
Fax: +36 1 608 5041
Üzletfilozófiánk, mely összes tevékenységünkre érvényes:

Bizalomért biztonság!
Magas szintű szolgáltatás megbízható erővel, gyorsan és diszkréten.


Élőerős objektum – terület- és telephelyőrzés
Járőrözési tevékenység
Áruházőrzés
Személyvédelem (testőr feladatok ellátása)
Portaszolgálati és ellenőrzési tevékenység
Sofőrszolgálat
Rendezvénybiztosítás
Recepciós és hostess szolgálat
Szállodák, éttermek őrzés-védelme
Gondnok feladatkör ellátása
Birtokviták rendezése
Takarítás, épület karbantartás
phone+36.70.315.1694

+36.1.608.5041

Iroda és irodaház ajánló

Az Andrássy úton irodaház, villa eladó!

Andrássy út 125.

kiadó iroda1 m2
bérleti díj0 - 0 €/m²/hó+áfa

Bojtár 64-66 Irodaház

Bojtár utca 64-66

kiadó iroda722 m2
bérleti díj6 - 7 €/m²/hó+áfa

Emke Irodaház

Rákóczi út 42.

kiadó iroda3207 m2
bérleti díj13.9 - 14.5 €/m²/hó+áfa

Infopark B épület

Neumann J. u. 1.

kiadó iroda5163 m2
bérleti díj14.5 - 15 €/m²/hó+áfa

WestEnd City Center Offices

Váci út 1-3.

kiadó iroda2861 m2
bérleti díj14.5 - 16 €/m²/hó+áfa

Corner 50

Petneházy u. 50-52.

kiadó iroda3659 m2
bérleti díj10.5 - 10.5 €/m²/hó+áfa

Irodaház kereső